A Minecraft már elérhető a Wii U-ra is!

 

HuYf2GwK8T2LbQ5bUwVKszI9aAGzXfXW

 

A Minecraft már régen meghódította szinte az összes játékkonzol platformot, legalábbis szinte az összeset. A Nintendo konzoljai valahogy mindig kimaradtak a “Minecraft-élményből”. Egészen idág, ugyanis  Jens Bergensten (a Mojang jelenlegi vezetője) még a tavalyi évben jelentette be egy YouTube videóban, hogy elérhető válik a Nintendo 2012 végén kiadott, nyolcadik generációs konzolnak szánt Wii U-jára a Minecraft.  A bejelentés után pár nappal már elérhetővé is vált a konzolra a játék. Jelenleg még csak digitális formában kapható a játék, de a terjesztő cég ígéri, hogy hamarosan lemezes példányban is árulni kezdik a verziót. Érdemes még megemlíteni azt is, hogy a Nintendo platformjára szánt verzión sem egyedül dolgozott a Mojang, ugyanis mint a többi konzolos kiadásnál, itt is besegített a 4J Studios a munkálatokba.

 

vlcsnap-error481

 

A játék egyébként 29.99 dollárét vásárolható meg a Nintendo eShop-ban, ami kizárólag a konzolról érhető el, ezért nem tudjuk linkelni a webáruház oldalát. A játék megvásárlásakor egyébként, úgymond hozzákapcsolva kapunk néhány olyan skin és textúra csomagot, ami más konzol változatokban fizetősként érhetőek el. Ilyen csomag a Battle & Beasts egyes- és kettes számú Skin Csomag, a Natural (Természet) Textúra Csomag, a City (Város) Textúra Csomag, a Fantasy (Fantázia) Textúra Csomag, és a Festive (Ünnepi) Kombinált Csomag. Ezeken kívül elérhetőek további fizetős kiegészítő csomagok, amikből szerencsére van pár. Az elérhető fizetős tartalmak teljes listáját alább találhatjátok. A jövőben egyébként lehet még számítani érkező csomagokra, ugyanis a bejelentések szerint a Nintendo és a Mojang együtt fog majd dolgozni, hogy több és színesebb kiegészítőket tudjanak összehozni a játékhoz. Illetve, még a Wii U adottságait kihasználva (mert ugye a Wii U vezérlőegysége egyben egy táblagép is), a kontrollerre tudjuk közvetíteni a játékmenetünket, így, ha nem szeretnénk a nagy képernyőn játszani, akkor elég csak a kezünkben venni az egységet, és máris úgy tudunk játszani, mintha a képernyőt bámulnánk.

 

vlcsnap-error992

 

A Wii U kiadásra elérhető kiegészítő csomagok listája:

 

Írhatsz hozzászólást, vagy visszalinkelheted a saját oldaladról.

Szólj hozzá

Kérjük jelentkezz be a hozzászóláshoz.